modern városok program

Varga: újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek

Varga: újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek

Az elmúlt évek növekedési fordulata korábban nem látott felzárkózási időszakot indított el a magyar gazdaságban, három egymást követő évben még nem volt példa olyan ütemű növekedésre, mint 2017 és 2019 között – hangsúlyozta Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal ma nyilvánosságra hozott adatait elemezve a Pénzügyminisztérium közleménye szerint. A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország eddig ellenállóképesnek bizonyult a nemzetközi gazdaság lassulásával szemben, 2019-ben 4,9 százalékkal nőtt a hazai bruttótermék, amely jelentősen meghaladja az uniós országok átlagát.

Újabb ponton kötik össze a "kettévágott" Tatabányát

Megkezdődhet egy új vasúti aluljáró építése és az ahhoz kapcsolódó útfejlesztés Tatabányán, a Budapest-Bécs vonalon, miután aláírta a 6,7 milliárd forintos létesítmény kivitelezési szerződését az önkormányzat, a kivitelező A-Híd Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Már 1500 milliárdot kifizettek Magyarország legnagyobb városfejlesztési programjára

Már 1500 milliárdot kifizettek Magyarország legnagyobb városfejlesztési programjára

A 23 (megyei jogú) város átfogó fejlesztését célzó mintegy 4000 milliárd forintos keretösszegű Modern Városok Program keretében eddig több mint 1500 milliárd forintot fizettek ki, ebből 1050 milliárd forint a hazai költségvetési, 450 milliárd forint az uniós forrás – áll a Miniszterelnökség hétfői közleményében.

Nagyon megnyomhatja a pénzszóró gombot a kormány

Nagyon megnyomhatja a pénzszóró gombot a kormány

Szeptemberben 207 milliárd forint volt a költségvetés többlete, ami a második legerősebb kilencedik havi egyenleg gyűjtésünk szerint. A büdzsé az első kilenc hónap adata alapján nagyon jól áll, de az előző hónap jó teljesítményéhez kellett az is, hogy az EU-programok egyenlege látványosan javult.

Birtokba vett egy új szállodát az Opus alá tartozó Hunguest Hotels

Birtokba vette az új sóstófürdői négycsillagos szállodát az Opus érdekkörébe tartozó, konszolidációs körébe bevont Hunguest Hotels – tette közzé a társaság. A kivitelezés 2017-ben indult, a szálloda október végétől várja vendégeit.

Már közel 1500 milliárdot kifizettek Magyarország legnagyobb fejlesztési programjára

Már 1456 milliárd forintot kifizettek augusztus végéig a Modern Városok Program (MVP) fejlesztéseire, amelyből 1028 milliárd forint volt a hazai, és 428 milliárd forint az európai uniós forrás – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Tavaly év végén még kevesebb, mint 1000 milliárd forint volt a kifizetés, azaz nyolc hónap alatt igencsak felpörgött a program.

Bejelentették: idén még 200 km-nyi gyorsforgalmi és főutat adnak át

A 2016-2023 közötti időszakban mintegy 3200 milliárd forintot fordít Magyarország közút építésére, amelyből 1400 milliárd forint európai uniós támogatás és összesen mintegy 1000 kilométernyi új közút épül, amelyből idén még mintegy 200 kilométernyit adnak át - jelezte Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy szerdai háttérbeszélgetésen.

Dübörög a Modern városok program: 1400 milliárdot már fel is használtak

Jó ütemben haladnak a Modern városok program keretében megvalósuló fejlesztések, eddig a keretösszeg mintegy harmadát hívták le a megyei jogú városok - mondta a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Sopronban, a megújuló Csik Ferenc Uszoda alapkő-letételén.

Beindultak a turisztikai fejlesztések a vidéki városokban

Egyre több strand, uszoda, élménypark és más turisztikai fejlesztésekről lehet olvasni, némelyik már hosszú évek óta húzódik, de vannak olyanok is amelyeknél már jó ütemben halad az építkezés. A Modern Városok Program is lökést adott ezeknek a projekteknek, de a programon kívül is vannak új turisztikai beruházások hazánkban, melyek indulásáról, vagy előrehaladásáról a napokban számoltak be a helyi önkormányzatok. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

Két év alatt duplázódott Orbán Viktor vidékjáró körútjának összege

Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektjében, a Modern Városok Programban a fejlesztések összege elérheti a 4000 milliárd forintot - jelezte ma Varga Mihály pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése kapcsán. Mindez azt jelenti, hogy bő két év alatt a program teljes keretösszege több mint duplájára ugrott, noha nagyjából ugyanarról a 250-260 projektről van szó. Ha a 23 megyei jogú várossal 2017 nyarára megkötött összes megállapodás 3400 milliárdos keretére gondolunk, ahhoz képest is 600 milliárdos az ugrás. A tárca az építőipari árak meglódulásával magyarázza a jelentős keretösszeg emelkedést - amit részben a dömpingszerű EU-pályázati meghirdetés váltott ki - és azt írja közleményében, hogy erre a problémára az volt a megoldás, hogy bizonyos projekteknél a kormány engedélyezte a többletforrást.

Már 850 milliárdot kifizettek Magyarország történetének legnagyobb fejlesztési programjára

A Modern Városok Program "nem merev, fix, hanem folyamatosan pulzál" és tekintetbe kell vennie az építőipari áremelkedéseket is, így a 3500 milliárd forint feletti teljes keretösszege akár tovább is emelkedhet, eddig pedig már 850 milliárdot kifizettek rá, kétharmad részben a magyar költségvetésből - többek között ezeket mondta el a program koordinálásával újonnan megbízott Gyopáros Alpár. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt is jelezte, hogy év végéig széles társadalmi egyeztetés mentén kidolgozza a Modern Falvak Programot is, amelyre először a 2020-as költségvetésben lehet majd forrás, de a nagyobb összegek csak a 2021-es büdzsében várhatók.

Már az ötödét kifizették a Modern Városok Programnak

A mintegy 3500 milliárd forintot kitevő Modern Városok Program több mint 250 projektet tartalmaz a 23 megyei jogú városban és eddig több mint 760 milliárd forintot fizetett ki a kormány a már elkezdődött 155 projektre - többek között ezeket mondta el a program mai soproni állomásán a Miniszterelnökség illetékes államtitkára. Simon Róbert Balázs tájékoztatása szerint az összes kifizetésből eddig 482 milliárdot tettek ki a hazai források és felhívta a figyelmet rá, hogy a programból Sopronban több mint 325 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg.

Meglepően reagált Orbán egy pletykára: ez fake news

Nem felel meg a valóságnak, hogy az önkormányzati rendszer leépítését terveznénk, amerikaiasan szólva ez fake news, álhír - mondta csütörtökön Veszprémben Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén. A kormányfő szerint jelenleg az ország "kezd jól kinézni", 2022-re pedig elérhető, hogy jól nézzen ki.

Drágulnak az állami beruházások

A Modern Várások Program 3500 milliárd forintos eredeti fejlesztési keretösszeg a kivitelezések drágulása miatt 150 milliárd forinttal emelkedhet - többek között ezt is mondta Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a keddi sajtótájékoztatóján.

Újjáéled a dunaújvárosi vidámpark

Több mint másfél milliárd forintból, a Modern városok program keretében újul meg a dunaújvárosi Szalki-sziget és a vidámpark területe - közölte a város önkormányzata pénteken az MTI-vel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.